El Camino - Az Út, ami hazavisz

Akik túlélték a halál pillanatát, azt mondják, pár másodperc alatt lepereg a szemük előtt az életük. De csak ott, az utolsó pillanatban kristályosodik ki a lényeg - akkor általában már késő. Én negyven napot kaptam a sorstól, hogy végignézzem életem filmjét - még időben. Mint amikor a sötétben váratlanul felkapcsolják a villanyt... Megismerhettem a lényeget.

Zarándoklatra indultam, fájdalmas vezeklés lett belőle. Egy olyan "bűnért", amit nem is tudtam, hogy elkövettem. Amit itt leírtam, nem a képzelet szüleménye.

Legyalogoltam a nyolcszáz kilométert, és átéltem minden pillanatát. Remegtem a döbbenettől, amikor kézzel foghatóvá vált a csoda, és sírtam a zavarodottságtól, amikor nem értettem, mi történik velem. Ha más meséli, amit ott átéltem, azt mondom, túl színes a fantáziája.

SÁNDOR ANIKÓ eredetileg újságíró, akinek élete akkor vett nagy fordulatot, amikor 2011-ben végiggyalogolta a 800 km-es zarándokutat.

Hazatérve hátat fordított addigi életének, azóta 16 könyve jelent meg a világ közeli és távoli pontjaira megtett külső-belső utazásairól, amelyek középpontjában mindig az emberi lélek áll.

Éppen a városi buszra szálltam fel, a sofőr mögött kaptam helyet, és amikor elindult, kinéztem az ablakon, felfelé, oda, ahová egy magasabb intelligenciát képzelünk, és azt kérdeztem: mire volt jó ez az egész? Miért szenvedek, ahelyett, hogy élvezném az utat? Miért kellett találkoznom ezzel a fiúval?

És akkor váratlanul az történt, hogy válasz érkezett. Nem mennydörgés vagy villámlás formájában, nagyon csöndes volt a válasz. Mintha valaki szelíden diktálna egy szöveget, úgy jött.

"Azért, hogy emlékeztesselek, az igazi szeretet olyan, mint amit most érzel. Amikor a másik ember fontosabb, mint te. Mikor szerettél így utoljára?"