Hazai kiadványok

Juhász Katalin esetében ebben nincs semmi meglepő, a Nyeretlen címet viselő verseskötete a Nap Kiadó gondozásában a költő immár hetedik kötete, amelynek versei a nyereségről és veszteségről szólnak, illetve arról, hogyan és miért csap át egyik a másikba (talán sejthető, melyik melyikbe), és hogy mindeközben hogyan lehet összeállni mégis egésszé.

Krasznahorka vára Gömör egyik legszebb és legékesebb kultúrtörténeti műemléke. Tudjuk, hogy középkori váraink nem pusztán a természet romantikus kellékei közé tartoztak, hanem egy-egy régió társadalmi és politikai életének központjai is voltak. Természetesen nem mindegyiknek tulajdonítható ekkora jelentőség, hiszen tulajdonosaik sem játszottak egyforma szerepet a közéletben. Több vár a régió igazgatási központjává fejlődött. Nem mondható ez el a nemesi várakról. Krasznahorka sem tartozott a királyi várakhoz, helyi jelentőségével azonban mozgalmas és érdekfeszítő történetekkel írta be magát Gömör történelmébe.

A XIII-XIV. században, amikor IV. Béla híveit gazdagon megajándékozta földbirtokokkal és vagyonnal, valamint várépítésre ösztönözte őket, a magánvárak fejlődésnek indultak. Akik vállalkoztak a költséges feladatra, azokat bőkezűen jutalmazta, noha korábban csak kivételes esetekben élt birtokadományokkal. A jelenség káros hatása Béla halála után mutatkozott meg, amikor megrendült a királyi hatalom. Ebben a korban kezdődik a krasznahorkai magánvár története is, amelyet két nemesi család uralt a XIII. századtól egészen 1945-ig.

A könyv első felében rövid leírások, míg a második felében gazdag képanyag található.

Szellemek, átkok, boszorkányok, kísértetek, lidércek, halottlátók, hazajáró lelkek, bájital, szellemidézés, szemmelverés, idejétmúlt, mégis izgalmas, borzongató témák követik egymást Farkas Ottó könyvében.

Vajon mi látható egy emeleti szobából, ha az ember végignéz a városán, annak környezetén, emlékein, élményein – az életén? Mi marad a táguló tér és a múló idő takarásában? S mi az, ami még így is sejthető? Szászi Zoltán versei ezekre a végtelenül személyes kérdésekre keresik a választ mély filozofikummal, keserédes nyugalommal.

Farkas Ottó azon szerzők közé tartozik, aki könyveinek történeteit nem íróasztal mögött találja ki, hanem mikrofonnal járja a vidéket és keresi a mesélőket, mai szóhasználattal élve adatközlőket. A könyvben zömében az 1947 és 1949 között Csehországba deportált felvidéki magyarok mesélik el sorsukat. Tán már közhelynek számít, de ebben a kiadványban is bizonyítást nyer, hogy az életnél nincs leleményesebb tréfamester, se nagyobb drámaíró.