Darabokra törtél

A mennyországot ígérte, de a poklot kaptam.

A mi házasságunk kezdetben nem volt ilyen.

Boldogok és lelkesek voltunk.

Szerelmesek.

Aztán jöttek a gondok, a közös otthon építése, a fáradtság, az elhidegülés. Az életünk egy szépen mázolt hazugság lett. Én nem ezt vállaltam. Nem erre mondtam igent az oltárnál. Nem a magányra.

Léna börtönben érzi magát. Gyűlöli ezt az agresszív, rendmániás férfit, akivé Ádám vált.

Léna gyűlöli azt a gyenge, elkeseredett nőt is, akivé ő vált mellette. Tudja, hogy ennél többet érdemel, és azon fog dolgozni, hogy megkapja. A házimunka helyett festeni akar. És persze válni.

A romantikus regények csak a boldogító igenig szólnak, egyik sem mutatja meg, milyen a valódi kapcsolat, milyen állandó veszekedésben élni. Egyik sem beszél arról, amikor a szerelem gyűlöletté hidegül két idegen közt. Amikor megszűnnek a kedves szavak, elfogynak az érintések, amikor a kapcsolat megállapodássá silányul.

Vajon megmenthető még az a házasság, ami már csak úgy van?

Vajon van kiút a pokoli házasságomból?