Steress, vagy ütök

Az idő megszépíti az emlékeket – tartja a mon­dás, de azt hiszem, ez rám nem vonatkozik. Az én múl­tamat az idő se szépítette meg, pedig im­már közel negyedszázad távlatából idézem fel. Ami akkor szépnek tűnt, azokat a pillanato­kat ma szép emlék­ként őrzöm, ami az életemet megke­serítette, azok­tól a borzalmaktól ma is a hideg ráz. A romantikus találkozások, a meg­hitt beszél­getések, a szerelmes napok kellemes emlékeket ébresztenek bennem, de a szűnni nem akaró bi­zonytalanságokra, a folyto­nos me­nekülésekre és a kapott pofonokra gondolva még ma is szoron­gás fog el. Nem tartottam magam szépnek, hiú se voltam. Ott­hon én voltam a család kedvence, anyukám, apu­kám, nagymamám szeme fénye. Emlékeim szerint családunk anyagiakban soha nem szen­vedett hi­ányt. Édesapám elismert vállalkozó­ként aránylag jól keresett. Olyan kis faluban nevelkedtem, ahol az erkölcs a legféltettebb kincsek közé tartozott. Nálunk lány­koromban még az „Amilyen virágot szakí­tasz, olyat szagolsz” elv uralkodott. Voltak vesze­kedések, félre­lépések, kicsapongások, de válá­sok nem. Ki kivel házasodott, azzal élte le az életét. Nos, ilyen közeg­ből kerültem én egy járási szék­hely középiskolájá­ba.